Nohát akkor hol is hagytam abba? jah igen pénteknél.

Nos szombat LAN nap lett.













Tehát reggel kelés, irány  Mammut Bejjával, előkészületek, Nemzetközi LAN elinditása.

Julcsi jött értünk délre, behuppantunk az autóba (ráhagytuk pezára és Timosra a PGCCt) és irány Dunaújváros. Rendben le is értünk, meg is találtam a helyet (nem mintha olyan nehéz lenne megtalálni).

Kemény 1000 FT/fő spectjegy áráért be is jutottunk. Gyors köszönés a látható ismerősöknek, aztán mentünk az OBi után enni. Az étterem nc. (akit érdekel olvassa el Bejja ide tartozó bekezdését).
Nosza vissza a LANra meccsnézés ... láb elfárad ... peza hivogat, hogy áll a pesti verseny (nem állt jól, majdnem nem lett autónk).
A döntőig nem is volt semmi különös mindenki nyert akinek kellett, mindenki vesztett aki nem akart ... Aztán jött az ominózus eset, amit több helyen is megírtak, nem részletezném.
Minden estre elszomorít, hogy egyes emberek mire képesek, ha fenyegetve érzik a hőn szeretett játékukban a nyerő pozíciójukat. Értem én, hogy a LAN lelki hadviselésről is szól, de nem esik jól. Tulajdonképpen senkinek sem, hiszen utána már magyarázkodnia kell mindkét félnek, aki úgy dönt, hogy lelkileg akarja megtörni az ellenfelet, az dupla olyan színlelő és képmutató lesz utána, szóval nincs értelme. Sajnos mégis van, hiszen az egyik csapat nyer, a másik vesztett, a kérdés az, hogy ez mennyire fair. Úgy tűnik D-LANon nem tudnak nemet mondani egyes embereknek, akkor sem ha kéne... Fel kellene nőni ehhez is.
Sajnos én már eleget láttam ilyet, sokszor rendeztek patáliát, felesleges óvást stb.-t az orrom előtt, csak azért, hogy ne lehessen olyan egyszerű az ellenfélnek. Úgy érzem, hogy mindenki aki valamennyire is komolyan vesz egy versenyt (értsd nem csak szórakozásból megy játszani, hanem pénzt, neadjisten rajongókat/követőket szerezni) az leül játszani és átalakul benne valami. Hozzátenném ezt az oldalát nem szeretem azon embereknek sem, akiket tényleg szeretek, nemhogymég azoknak akiket kifejezetten nem annyira szeretek.

Lényeg a lényeg, peza és Timos nagynehezen leértek és már fordultunk is vissza, hajnali 3 lett mire haza értünk és én már nagyon ki voltam ütve. Olyannyira, hogy kisebb megszakításokkal délután 4ig aludtam.
Akkor már kelni kellett, mentünk anyuékhoz húsvéti vacsorára, gyorsan letudtuk a reggeli ebéd vacsora egybent, aztán én jöttem haza sorozatolni, peza meg ment ismerősnek segiteni. Elvolt jó sokáig, én be is aludtam valamikor.

Máma csendes alvással kezdtünk, aztán sorozatnézés és anyu csomagolta ebéd elfogyasztása volt a program.
Aztán hirtelen jött Julcsi MSN, hogy mi lenne, ha elmennénk sétálni. Mondtuk miért is ne. Ennek örömére egy akkora túra lett, hogy most értünk haza, hegynek fel hegynek le végig sétáltuk az úttörő vasút vonalának háromnegyedét (szerintünk legalább 10 km lett a vége), megvacsiztunk és siettünk haza, mert már egyikünk se tudott járni :). Jól éreztük magunkat, kint voltunk a szabadban, csend és nyugalom és jólevegő, meg gőzős és egyebek mellett.

Most még kis pihenő aztán menni aludni, holnap munkanap :(.